Gluténmentes piskótatekercs –

rizsliszttel és sárgabaracklekvárral

Gluténmentes logó
Laktózmentes logó

„Egyszerű mint egy piskóta!”- szokták mondani.

Készíts Te is piskótatekercset rizsliszttel és sárgabaracklekvárral gluténmentesen!

De ez gluténmentesen nem annyira egyértelmű!  Hiszen a gluténmentes alapanyagok másképpen viselkednek, mint a búzaliszt, ezért szükséges az arányokon változtatni nem lehet egy az egyben átcserélni a sütemény receptekben azokat.

Mivel a gluténmentes piskótalap, vagy az ebből készült gluténmentes piskótatekercs, esetleg a gluténmentes piskóta tortakarika számos gluténmentes sütemény alapeleme, ezért a gluténmentes piskóta készítése a legelső elvégzendő feladatok közt szerepel azok számára, akik gluténmentes diétában sütemény készítésre adják a fejüket.

Szerencsére neked nem kell kísérletezned a gluténmentes alaplisztekkel, vagy lisztkeverékekkel, mert most megtudhatod, hogyan készíts gluténmentes piskótát rizsliszttel. Mivel a rizslisztnek más a szemcsemérete, vízfelvevő képessége, mint a búzalisztnek, szükséges kiegészíteni egy kis kukoricakeményítővel, így érjük el, hogy minél inkább hasonlítson arra a puha, lágy búzalisztes piskótákra, amit a nagymamák ( és a cukrászok smile) tudnak készíteni.

Készítsd el a gluténmentes rizslisztes piskótalapot, kenj rá sárgabaracklekvárt, tekerd fel és kész a gluténmentes piskóta tekercs sárgabarack lekvárral!

Gluténmentes piskótatekercs elkészítéséhez szükséges eszközök:

  • mérleg
  • keverő tál, vagy üst
  • fakanál, vagy spatula
  • kézi mixer, vagy kézi habverő
  • sütőpapír
  • sütőlemez
  • kenőkés
  • tányér, vagy tálca az elkészült sütemény tálalásához

Tápanyag 100g termékben

Energia: 865,53 kj/ 206,57 kcal

  • Szénhidrát: 43,09 g
  • – amelyből cukrok: 29,78 g
  • Zsír: 1,91 g
  • – amelyből telített zsírsavak: 0,00 g
  • Fehérje: 3,21 g
  • Só: 0,00 g
Gluténmentes piskótatekercs sárgabaracklekvárral díszesen tálalva

Gluténmentes piskóta recept:

Piskóta rizsliszttel

  • tojás  (6 db L-es)                             380gr           (35%)
  • rizsliszt                                            175gr            (16%)
  • kristálycukor                                   140gr            (13%)
  • kukoricakeményítő                          10gr              (1%)

Betöltés:

 

  • sárgabaracklekvár                                 400gr           (36%)

 

Díszítés:

 

  • porcukor                                                             izlés szerint

Össz. Súly

1100gr

Előkészítés

kb. 7 perc

Piskóta készítés

Kb. 16 perc

Sütés

12 perc

Betöltés

4 perc

Szeletelés

3 perc

Gluténmentes piskótatekercs – rizsliszttel és sárgabaracklekvárral – elkészítése lépésről-lépésre

Ha inkább videót szeretsz nézni, kattints ide!

1. Alapanyagok kimérése

A munkánk megkönnyítése érdekében: minden alapanyagot gondosan mérjünk ki, készítsünk elő, így segítsük magunkat a gördülékeny feladat végzésben.

6 db L-es tojást válasszuk szét, fehérjére és sárgájára.

A szárazanyagokat: 10g kukoricakeményítő, 175g rizsliszt, – mérjük egy tálba és alaposan keverjük össze.

Mérjük ki a 140g kristálycukrot és 400g sárgabarack lekvárt.

Gluténmentes piskótatekercs alapanyagai kimérve

2. Tojássárgája kihabosítása

Piskóta elkészítését a tojássárgája kihabosításával kedjük. A tojássárgáját a 140g kristálycukor 1/3-val habosítsuk ki.

Addig kevertessük kézi mixerrel, vagy kézi habverővel, amíg a térfogata megnő és kivilágosodik a színe.

Gluténmentes piskótatekercshez tojássárgája kihabosítása

3. Tojásfehérje felverése

Ezután a tojásfehérjét a 140g kristálycukor 2/3-val verjük kemény habbá.

A kristálycukrot fokozatosan adagoljuk a tojásfehérjéhez. Addig habosítsuk, amíg a képződött tojáshab, már megtartja a formáját, nem terül.

Cukrászmester tipp: Kerüljük a tojásfehérje túlverését, amennyiben túlverjük a tojásfehérjét, „törős” lesz a hab, és ebben az esetben bekavarás után fehér „galuskák” maradhatnak a masszánkban.

Gluténmentes piskótatekercshez tojásfehérje kihabosítása

4. Tészta összeállítása

6 db tojássárgája habhoz, kis mennyiségű tojásfehérje habot teszünk és alaposan elkeverjük. Az elegyet, hozzá öntjük a 6 db tojásfehérje habhoz és összekeverjük. Ezután hozzá adjuk az előzetesen összekevert szárazanyagokat – 175g rizsliszt, 10g kukoricakeményítő – és óvatosan, de alaposan összekeverjük.

Vigyázzunk! Ne keverjük sokáig a masszát, mert összetörik a tojáshab, elfolyósodik a masszánk, kisülés után lapos sűrű lesz a piskótalapunk.

Gluténmentes piskótatekercshez tojásfehérje, tojássárgája és lisztes alapanyagok összekeverés

5. Gluténmentes piskótalap kikenése

Miután az alapanyagokat: felvert tojásfehérje, sárgája, rizsliszt, kukoricakeményítőt megfelelően összekevertük. Öntsük egy sütőlemez méretűre vágott sütőpapírra – 38×35 cm – a gluténmentes piskóta masszát és kenőkés segítségével, egyenletesen terítsük el, kenjük ki úgy, hogy minden részén egyenletes vastagságú legyen.

Fontos! Az egyenletes vastagság, amennyiben hullámosra kenjük a masszát, egyenlőtlen lesz a sütési idő, így a piskótalap vastagabb része mire megsül a vékonyabb fele kiszárad, törős lesz, vagy megég.

Gluténmente piskótatekercs masszájának az elkenése sütőpapíron

6. Sütés

Sütés során kialakul a végleges tésztaszerkezet, a pörzs anyagok plusz ízzel egészítik ki a gluténmentes piskóta lapunkat.

Sütőpapírral fedett sütőlemezre kikent gluténmentes piskóta masszát, előmelegített 200 C°-os sütőben sütjük, amíg a felülete aranybarna színű nem lesz. Tetejét óvatosan megnyomva, vissza rugódik, nem ragad az ujjunkhoz.

Cukrászmester tipp: Nem szabad túlsütni a felvertet. A kiszáradt piskótalap törik, nehezen, vagy egyáltalán nem feltekerhető.

Amikor megállapítottuk, hogy a gluténmentes piskóta lap megsült, vegyük ki a sütőből, felületét szórjuk meg vékonyan rizsliszttel és fordítsuk a másik oldalára.

Erre a műveletre három okból van szükség:

– egyrészt az esetlegesen fellépő felületi egyenletességek kisimulnak, egyenletes felületet kapunk

– másrészt a forró tésztából távozó gőzt a sütőpapír visszatartja, ezáltal nem szárad ki a tésztánk és a kihült piskótalapról könnyebb lesz lehúzni a sütőpapírt, nem tapad hozzá a tészta

– valamint a visszatartott gőz puhán tartja a piskótalapot, nem szárad ki

Gluténmente piskótatekercs masszájának az elkenése sütőpapíron

7. Betöltés

A szoba hőmérsékletűre hűlt piskótalapot lekenjük sárgabaracklekvárral és feltekerjük.

Kihűlt gluténmentes piskótalapról óvatosan lehúzzuk a sütőpapírt, sima oldalával visszahelyezzük és a piskótalappal együtt megfordítjuk, ezután a piskótalapot újból megfordítjuk, de már a sütőpapír nélkül, így a felvert felső része a sütőpapír tiszta oldalán fekszik és az aljára tudjuk kenni a sárgabaracklekvárt egyenletes vastagságban elosztva.

Piskótalap egyik oldalából egy-egy centiméteres csíkot levágunk, ezt visszahajtva a piskótalapra elkezdjük a feltekerést. Törekedjünk arra, hogy minél szorosabban tekerjük a lapot, így piskóta roládot kapunk, nem távcsövet, amin szemlélhetjük a tájképet. smile

A feltekert roládot vissza csomagoljuk a sütőpapírba és minimum egy órát pihentetjük, azért hogy a lekvár és a piskóta ne csússzon szét szeletelés közben.

Tipp: minél több lekvárt kenünk a piskóta lapra, annál puhább, ízesebb lesz a süteményünk, viszont túlzásokba sem érdemes esni. A túl sok lekvár, szeletelés, evés közben kipréselődik a lapok közül és elkenődhet a kezünkön, ruhánkon.

Gluténmentes piskótatekercs betöltése sárgabaracklekvárral
Gluténmentes piskótatekercs feltekerése

8. Szeletelés

Gluténmentes piskótatekercset pihentetés után, papírból kivéve szeletelőkéssel szabadon választott méretre és formára vágjuk.

Lehet egyenes, vagy ferdén vágott szeleteket, esetleg háromszög alakú szeleteket vágni.

Cukrászmester tipp: amennyiben késünket forró vízbe mártjuk a kés pengéjére tapadó lekvár leázik és könnyebb lesz a szeletelés, kevésbé lesz morzsalékos, szakadozott a vágási felület.

Gluténmentes piskótatekercs szeletelése

9. Díszítés

Gluténmentes piskótatekercs felületét, szeletelés után megszórhatjuk porcukorral.

Ez a fehér réteg játékosságot visz a roládunk rétegeinek színvilágába. És tovább édesíti  az elfogyasztása közben érzett élvezetünket.

Gluténmentes piskótatekercs szeletelése

Gluténmentes sütemények elkészítésekor nem elég csak egy az egyben lecserélni a búzalisztet más gluténmentes alapanyagokra. A búzaliszttől eltérő szerkezetű és tulajdonságú gluténmentes alap lisztek, újfajta felhasználási és tárolási tudás megszerzését teszi szükségessé!

Gluténmentes sütemény készítés nem csak a kezdők számára okoz számos kihívást.

A Gluténmentes sütemény készítési alapelvek tudásanyag, ebben nyújt számodra eligazodást, ismereteid bővítését:

 

  • milyen gluténmentes lisztet válasszak
  • gluténmentes alaplisztek beszerzése
  • tárolása
  • saját sütemény receptek készítése

Kattintás után nem csak egy ingyenes PDF  tudásanyagot kapsz, hanem részt veszel egy mini email kurzuson, amelyből további hasznos információkat fogsz szerezni a gluténmentes sütemény készítésről.

Gluténmentes sütemény készítési alapelvek PDF

Gluténmentes piskótatekercs készítés során előforduló hibák és azok megoldásai:

1. Fehér “galuskák”, anyag csomók vannak a tésztában.

Ilyen probléma akkor jelentkezik, ha a tojásfehérjét túlvertük, vagy ha valamelyik alapanyag összeállt, tárolás során, esetleg a száraz anyagokat – rizsliszt, kukoricakeményítő – nem kevertük össze ezért a tojás víztartalmával érintkezve a keményítő össze áll. 

Megoldás: 

A megelőzés! Tojásfehérje habot addig verjük, amíg megtartja az alakját nem terül, lisztes anyagok átszitálása.

A massza hosszabb idejű keverésével van, hogy megoldódik a probléma, de a hosszabb kavarási idő elfolyósíthatja a piskótát.

2. Folyós lett a tészta.

Ennek oka az alapanyagok elmérésében keresendő, vagy a nem megfelelő gyártástechnológia következtében alkalmazott hosszú összekeverési idővel.

Megoldás:

Amennyiben emlékszünk melyik alapanyagból mértünk a receptben eltérő mennyiséget, egy kis matekozás után korrigáljuk.

Az összeesett, elfolyósodott masszát még felhasználhatjuk. Állagra sűrűbb piskótalapot kapunk, vagy készíthetünk egy ujjat.

3. Sütés után a piskótalap világos, nyers ízű, vagy nagyon megsült

A sütés a legfontosabb eleme a süteményünk készítésének. Ekkor alakul ki a tészta végleges alakja és íze. Hiába tettünk meg mindent a tökéletes eredmény eléréséért, ha nem megfelelő hőfokon sütünk, vagy nem megfelelő időben vesszük ki a lemezt a sütőből. Egyenetlen sülést eredményezhet, ha nem egyenletes vastagságra kenjük a piskótalapot.

Megoldás:

Amíg nem ismerjük a sütőnk sütés teljesítményét, folyamatosan figyeljük a tésztánkat miközben sül, szükség esetén korrigáljuk a hőfokot, vagy a sütésidőt.

Az egyenetlen vastagságú lap esetén a vékonyabb részek szárazak, törősek esetleg égettek lehetnek, addigra amíg a vastagabb részek megsülnek.

Megoldás:

Egyenletes elkenés.

4. A kisült lap felülete ragacsos, nedves tapintású

Amennyiben nem sütöttük megfelelő ideig a piskóta lapot felülete ragacsos, nedves tapintású lehet. Esetleg a felső „bőr” réteg elválhat a piskótalaptól.

Megoldás a megelőzés. Sütési idő és hőfok pontos meghatározása.

5. Betöltés előtt nem lehet, vagy csak nagyon nehezen eltávolítható a sütőpapír a piskótalapról

A kisült piskótalapot ajánlatos még forrón, felületi lisztezés után megfordítani és így kihűteni.

A felvertből távozó vízgőzt a sütőpapír felfogja, ez megkönnyíti a sütőpapír óvatos elválasztását a piskótalaptól.

6.Lekvárt nem lehet egyenletesen elkenni a piskótalapon

Fontos az esetleg kemény, vagy görcsös állagú lekvárt kikeverni, esetleg egy kis forralt vízzel hígítani. A görcsös lekvár szétnyomja a tésztát, vagy egyenetlen vastagságban lesz a tekercsünkben.

7. Száraz, vagy elázott a piskótatekercs

A piskótatekercs szárazsága, vagy elázottsága is több okra vezethető vissza.

Elsődlegesen az alapanyagok nem megfelelő mennyisége is okozhatja mindkét állapotot. Több szárazanyag esetén száraz, „fojtós” lesz  a piskóta. Kevesebb szárazanyag esetén túlzottan laza lesz a piskóta szerkezete, ezért jobban eláztathatja a lekvár.

Szárazzá válhat a piskóta, amennyiben alacsony hőfokon hosszabb ideig sül a felvert. Ragacsos, nedves lesz a piskóta amennyiben rövid ideig sütjük.

Előidézője lehet a piskóta szárasságának, amennyibe kevés lekvárt használtunk a betöltéshez, ezért fogyasztása közben „fojtós” hatása lehet. Eláztathatja a piskótalapot a nagyon folyós lekvár.

8. Szeletelés közben a szeletelőkés széthúzza, morzsalékossá teszi a tésztát

Szeletelés előtt célszerű egy kis ideig pihentetni a piskótatekercset, azért, hogy a lekvár és a felvert összeérjen, egységet alkosson. Így könnyebb lesz a szeletelés, simább a vágási felület.

Szeletelés közben érdemes a szeletelő kést forró vízbe mártani, így a kés felületéről leoldódik az esetlegesen hozzá tapadt lekvár, nem szakítja szét a piskótatekercset, vagy nem lesz morzsalékos a vágási felület.

9. Kevés lett, vagy gyorsan elfogyott a piskótatekercs

A rosszul megválasztott alapanyag mennyiség, vagy a túl jó ízű végtermék, a piskótatekercs tervezett időnél hamarabbi elfogyását eredményezheti. Megoldás: sütni kell még egy adagot, vagy el kell dugni a család elől. 🙂

Ha inkább vizuális típus vagy, nézd meg a videót!

                             Megosztanád másokkal is a receptet? Kattints az ikonokra:

Szerezd meg a legfrissebb recepteket!

Csatlakozz a hírlevelünkhöz!
Adataid megadása után, értesítéseket  kapsz a  legújabb videókról, receptekről a honlapot érintő legfrissebb hírekről.



Hozzá járulok az adataim kezeléséhez, elolvastam és megértettem az Adatvédelmi Tájékoztatót

 





Gluténmentes piskóta tortakarika készítése

A fenti receptet használhatod akkor is ha gluténmentes piskóta tortakarikát szeretnél készíteni, ehhez nem kell mást tenned mint megváltoztatod az anyaghányadot a kívánt tortakarika méretnek megfelelően.

Ezt a legegyszerűbben úgy tudod kiszámolni, hogy a fenti recept anyaghányadát visszaosztottam egy tojás mennyiségre. Neked csak annyi a feladatod, hogy a megsütni kívánt piskóta tortakarikához szükséges tojásmennyiséghez visszaszorzod a receptet.

Tojás 1 db L-es méret                         63-73g

Rizsliszt                                               29-30g

Kristálycukor                                       20-22g

Kukoricakeményítő     100g rizsliszthez/6g

A tojás súlya, ezáltal a tojáslé mennyisége mérettartományonként változik. Gluténmentes piskótánál különösen fontos erre odafigyelni, ezért érdemes grammban mérni a tojást és nem darabban. Így nem is kell ragaszkodni a megadott tojás mérethez, hanem bármilyen méretű tojásból ki tudjuk mérni a megadott súlyú mennyiséget.

Mivel a tojáslé mennyisége nem állandó a tojásokban, ezért a többi alapanyag mennyiségében is két értéket adtam meg. Kisebb lémennyiségnél az alacsonyabb, nagyobb lémennyiségnél a magasabb értékkel kell számolni.

Tapasztalatom alapján megadok egy pár tortakarika méretet és az azokhoz szükséges tojásmennyiséget.

20 cm átmérőjű, 6 cm magas tortakarikához 3 db L-es méretű tojás szükséges, vagy 190g tojáslé.

25 cm átmérőjű, 6 cm magas tortakarikához 5db L-es méretű tojás, vagy 315g tojáslé.

Úgy is lehet tortakarikát készíteni, hogy az eredetileg megadott mennyiségből kisütsz egy piskóta lapot és abból szurkálod ki a kívánt méretű tortakarikával a lapokat és ezeket töltöd össze.

Másik lehetőség, hogy egy, vagy több sütőpapírra a kívánt méretű tortakarikát körberajzolod, attól függően, milyen vastag lapokat kensz, vagy milyen magas tortát szeretnél sütni. A jelölt területen belül kenned el a piskóta masszát. Így sütöd ki a lapokat, ezeket töltöd össze, egymásra rétegezve.

Mi Sütink gluténmentes monogram logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.