A rizs a világ számos országában a mindennapi étrend része. Nem véletlenül, hiszen az egyes népek hagyományai mellett sok szakemberek is úgy véli, hogy a rendszeres rizsfogyasztás hosszú és egészséges életet eredményezhet. Sütemények elkészítésénel a természetes gluténmentességét kihasználva a gluténmentes diéta egyik legtöbbet használt alapanyaga a rizsliszt. A szakember szerint a rizsnek a mindennapi étrend részévé kell válnia, mert sok benne a kálium, a magnézium, a vas, és gazdag rostokban is. A klinikai tesztek során abból a szempontból is előnyös tulajdonságokat mutatott, hogy nagyobb telítettségérzést keltett, amely által a diétázásban is segítséget nyújthat. A fehér, hántolt rizs vasat és közel húsz vitamint, ásványi anyagokat és cinket tartalmaz. A barna rizsben ezenkívül a fehérnél nagyobb mennyiségben található rost, magnézium és foszfor. Persze az sem mindegy, milyen típusú rizsről van szó, hiszen több mint kétszázfajta rizs létezik világszerte.

A rizsliszt jellemzői

Magyarországon a rizst főleg köret ként ismerik a mindennapi használatban lisztjét kevesen használják. Nem így a gluténmentes diétát követők táborában. Amikor gluténmentes diétát kezd el követni valaki a rizs és rizsliszt a legelső természetesen gluténmentes alapanyag aminek a fogyasztásával próbálkoznak. Könnyen beszerezhető és semleges íze miatt elterjedt gluténmentes alapliszt.

A rizsliszt a rizsszemek őrlésével készült liszt. Először a héját eltávolítják, majd az így készített nyers rizst rizslisztté őrlik. A rizsliszt fehér színű, porszerű, durvább szemcséjű liszt, mint a búzaliszt. Az ilyen termék fő előnye, hogy gluténmentes. Különböző esetekben, például gluténintolerancia esetén, a rizsliszt sikeresen pótolhatja a búzalisztet. A glutén hiánya miatt a rizslisztet érdemes keverni más lisztekkel, hogy a tésztánk ne legyen száraz, morzsalékos, például a tápiókakeményítő, gesztenyeliszt, kukoricakeményítő. Néhány rizsliszt tartalmazhat gluténnyomokat a hagyományos lisztes termékeket is előállító malomban előforduló keresztszennyeződés miatt, ezért vásárlás előtt gondosan kell figyelni a gyártók által feltüntetett jelöléseket.

A rizsliszt fajtái

A rizslisztnek több fajtája létezik, amelyek mindegyikét más és más módon használják a konyhában. Két alapvető fajtája az afrikai és az ázsiai, ezeken belül pedig a hosszú és a rövidszemű. A legegészségesebb rizsfajták a következők:

A rizslisztnek több fajtája létezik, amelyek mindegyikét más és más módon használják a konyhában. Két alapvető fajtája az afrikai és az ázsiai, ezeken belül pedig a hosszú és a rövid szemű. A legegészségesebb rizsfajták a következők:

A rizslisztnek több fajtája létezik, amelyek mindegyikét más és más módon használják a konyhában. Két alapvető fajtája az afrikai és az ázsiai, ezeken belül pedig a hosszú és a rövid szemű.

A legegészségesebb rizsfajták a következők:

  • Barna rizs: Magas szelén, rost, mangán, magnézium, vas, B1-, B3-, és B6-vitamin tartalma van, de megtalálhatók benne az E-, és a K-vitaminok, esszenciális aminosavak és nyomelemek is. Rosttartalma által segíti a méregtelenítést, az emésztést, és fogyasztásával megelőzhető az epekő. Csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Bővebb információkat itt találsz a barna rizsről!
  • Basmati rizs: Az indiai ételek alapvető összetevője, amelyet a Himalája lábainál termesztenek. Hosszúszemű, illatos rizs, a neve szerint is ez az „illatok gyöngye”.
  • Jázmin rizs: Az illatos rizsként is nevezett jázmin rizs Thaiföldről származik. Finom, aromás rizsfajta, ázsiai ételeknél szinte elengedhetetlen.
  • Fekete rizs: Az Indonéziából származó rizs íze a mogyoróéra emlékeztet, ezért érdemes más rizzsel elkeverni.
  • Vörös rizs: Rövid szemű, diós ízű rizs, amelynek a színe főzéskor vöröses lesz. Barna rizzsel keverve még finomabb.
  • Amerikai hosszú szemű rizs: A legnépszerűbb rizs az Egyesült Államokban. Nincs jellegzetes, erős íze és illata, így bármilyen étel mellé kiváló köret.

A rizsliszt története


A rizsliszt gyökereinek megtalálásához 6500 évet kell visszamenni. Ekkor a Jangce-völgyben kezdtek a kínaiak rizst termeszteni. Innen indult el világhódító útjára. Ma már az egész világon ismert és közkedvelt, az alap élelmezés részét képzi. Ázsiában a legfontosabb és legnagyobb mennyiségben fogyasztott gabona.

Európában az kb. az 5. században jelent meg először Itáliában. Előszőr csak a főúri lakomák asztalain jelent meg mint távol keleti csemege, majd innen terjedt el, lett ismert alapanyaga az étkezésnek. Napjainkban már széles körben ismert és használt alapanyag nem csak az étkezésben, hanem az iparban is.

Rizsliszt – vitaminok és tápérték

A rizsliszt, mivel nem tartalmaz glutént, biztonságos azok számára, akik nem tolerálják ezt az anyagot, vagy cöliákiában szenvednek. Rizsliszt bőségesen tartalmaz vitaminokat:

  • B-1 vitamin, szénhidrátok energiává alakításában résztvevő enzimekhez szükséges, amely részt vesz a szénhidrát-anyagcserében,
  • B-2 vitamin, megelőzi a gyulladásos folyamatok kialakulását és erősíti az idegrendszer,
  • B-3 vitamin, csökkenti a rossz koleszterin szintet, ezáltal gátolja a szívrendszeri betegségek kialakulását,
  • B-6 vitamin, legfontosabb szerepe a fehérjék átalakulásánál van.
  • a magnézium jelenléte pozitív hatással van a csontokra,
  • a benne lévő cink jól hat a bőrre, a hajra és a körmökre.

Nyomokban tartalmaz folátokat is, amelyek a spermatogenezishez hozzájárulva támogatják a férfiak termékenységét. Folát hiány a szervezetben vezethet érelmeszesedéshez, fokozza a kockázatát a rák betegségeknek, a szív és érrendszeri betegségeknek, mint például a stroke, vagy az agyvérzés.

Nem csoda, hogy gyógyító tulajdonságait Délkelet-Ázsia számos országában évszázadok óta ismerik és alkalmazzák a gyógyításban. A rizslisztet értékesebb ételnek tekintik, mint a búzalisztet. A rizsfogyasztás során nem jelentettek mellékhatásokat sem. A rizs magas rosttartalmú, ami hozzájárul az egészséges emésztőrendszer fenntartásához.

Rizs tápértéke 100 g termékben:

  • Kalória: 349 kcal
  • Szénhidrát: 75,4 g
  • Rost: 11,8 g
  • Fehérje: 10,88 g
  • Zsír: 1,52 g
  • Cukor: 1,1 g
  • Magnézium: 63 mg
  • B-4 vitamin: 20,6 mg
  • B-3 vitamin: 1,73 mg
  • E-vitamin: 1,43 mg
  • B-5 vitamin: 0,49 mg
  • B-1 vitamin: 0,29 mg
  • B-6 vitamin: 0,27 mg
  • B-2 vitamin: 0,11 mg

Rizsliszt használata a konyhában.

A rizslisztből sok sütemény, péksütemény, palacsinta, kenyér alapanyaga lehet. Ázsiai ételek készítésénél is használják. Remek sűrítőszer mártásokhoz és levesekhez is. Annak a ténynek köszönhetően, hogy a rizsliszt gluténmentes, felhasználásával a tészta szárazabb és törékenyebb. Ezért a ragacsosabb tészta érdekében több tojást és egyéb összetevőket ajánlatos használni.

A tészta minősége miatt nem kell aggódni, a rizsliszt kombinálható más típusú liszttel, például kukorica, szója, gesztenye vagy csicseriborsó. Nekünk sem kell boltban vásárolnunk, mert otthon nagyon könnyű elkészíteni. Mindössze annyit kell tennie, hogy a kiválasztott típusú rizs szemet darálóba vagy egyszerűen egy nagy sebességű turmixgépbe öntjük, és ledaráljuk a rizst. A rizst addig kell keverni vagy őrölni, amíg a kívánt állagot el nem érik.

Rizs fogyasztás hátrányai

Vigyázni kell, mert a hántolt rizsnek magas a glikémiás indexe, ezért nem ajánlott cukorbetegek és túlsúllyal küzdők számára. A fehér, azaz a hántolt rizs növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, amennyiben fogyasztását eltúlozzuk.

Gluténmentes sütemények elkészítésekor, sajnos nem elég csak egy az egyben lecserélni a búzalisztet más gluténmentes alapanyagokra. A gluténmentes alaplisztek, szerkezetükben, ízükben, vízmegkötő képességükben is eltérnek a fehér liszttől, ezért, ha rizslisztet, kukoricalisztet, hajdinalisztet, köleslisztet, zablisztet, mandulalisztet, kókuszlisztet,vagy más gluténmentes alaplisztet használunk a süteményekben, azok, íze, állaga, szerkezete is megváltozik. A búzaliszttől eltérő szerkezetű és tulajdonságú gluténmentes alaplisztek, újfajta felhasználási és tárolási tudás megszerzését teszi szükségessé!

Gluténmentes sütemény készítési alapelvek

Összegzés:

 

A rizs és rizsliszt világszerte elterjedt és az alap élelmezés fontos részét képzi. Könnyen beszerezhető, olcsó élelmiszer, magas vitamin, ásványi anyag tartalma miatt fogyasztásával támogatjuk szervezetünk egészséges működését. Természetesen gluténmentes rizs és riszliszt a gluténmentes táplálkozás meghatározó alapanyaga, mind önmagában, mind más gluténmentes lisztekkel keverve kiváló alapanyaga a gluténmentes süteményeknek, kenyereknek.

A hántolt rizs és rizsliszt fogyasztásakor érdemes mennyiségi korlátokat figyelembe venni, mivel túlzott fogyasztása a vércukorszint emelkedését eredményezheti.

Ha tetszett a blogbejegyzés és nem szeretnél lemaradni a honlapon megjelenő újabb tartalmakról iratkozz fel a hírlevelekre!

Gluténmentes feliratkozó